A masszázs az egyik legősibb és legkellemesebb természetes módszer az egészség megőrzésére!

Bendel Barnabásnak hívnak, életem során mindig fontosnak tartottam, hogy az emberek mindennapi életét jobbá tehessem. Kezdetben egészségügyi dolgozóként, a háziápolással segítettem abban, hogy könnyebbé tegyem a betegek mindennapjait, csökkentsem a fájdalmaikat. Munkám során jöttem rá arra, hogy a fizikai segítség mellett legalább olyan fontos a lelki támogatás, így a hozzám fordulókkal mindig is különleges kapcsolatot alakítottam ki. Egy idő után azonban úgy éreztem, hogy nem csak a betegséggel küzdőknek van szüksége az odafigyelésre, így masszőrként kezdtem dolgozni,miután tanulmányaimat elvégeztem a Nemzetközi Masszázs Akadémián.

Masszőri munkám során úgy látom, hogy a stresszes hétköznapok, az ülőmunka, és mindennapi problémák mellett az embernek szüksége van egy kis kikapcsolódásra, mely során kiszakadhat a mindennapi mókuskerékből, adhat magának egy órát, ahol csak magával foglalkozhat. Kezeléseim során figyelek arra, hogy a hozzám fordulók fájdalmait oldjam, megszüntessem az őket kínzó izomgörcsöket, de emellett fontosnak érzem azt is, hogy a masszázs alatt a vendég ellazulhasson, egy relaxált állapotba kerülve oldódjon benne a felhalmozott stressz. A kezelést követően a vendég a professzionális masszázstól felfrissülten, a napi stressztől megszabadulva távozik tőlem, izomfájdalmai megszűnnek és újult erővel távozik, hogy szembenézhessen a mindennapok kihívásival.

 Ha valami okból kifolyólag nem tudsz eljönni a kezelésre, akkor megkérlek, hogy értesíts 24 órával előtte (illetve lehetőség van arra is, hogy valaki eljöjjön helyetted). Ellenkező esetben a legközelebbi alkalommal az elmulasztott kezelés 50%-a felszámolásra kerül. Köszönöm!

Jelentkezz be most!
Hívd kollégánkat!

Bendel Barnabás

Bendel Barnabás

Masszőr

Kapcsolódó szolgáltatások és oldalak